Egy nap, amit csak MI tudunk igazán értékelni:)
2011.04.02. 10:48
Olyan 10 körül ébredtünk. De először beszéljünk a hajnalról. 0:09. Történt valami, amit csak mi ketten tudunk igazán értékelni, megbecsülni. Nem mondom el, mert sokan rosszallóan néznének ránk, így majd mikor eljön az ideje megtudják;) - Valaki talán már most sejti:) Nem, nem vagyok terhesXD -
Urammal délután elmentünk boltba, majd sétálni. Sportcipős idő volt. Elnéztünk mindenfelé. A Tiszánál is voltunk. Sütött a Napocska:) Mire hazajöttünk Tea már elment. Szerencséje volt, hogy összepakolt, mert mikor reggel felkeltem, és kinéztem a konyha pultra seregben állott a mocskos fazék, serpenyő, tányér, villa stb. Nagyon ideges voltam rá, mert lefekvés előtt én mindent szépen elpakoltam. Aztán nekiálltam főzőcskézni. Persze Uracskám nagyon éhes volt, szóval csinált magának virslikét:) Én meg összeütöttem a tócsnit. Ízlett neki, mert még egy kört kért. De a következőben segédkezett:) Reszelte nekem a krumplit:) Közben figyelte, hogy kell elkészíteni az alapot. Azt mondta, hogy otthon ő is megpróbálkozik vele. Hát nagyon kíváncsi vagyok:) Este még ivott egy bögrés leveskét:) Aztán filmnézés nélkül mély álomba szenderültünk:)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.