Jó vagyok vagy JÓ vagyok?:)

2011.03.31. 15:46

Hát a felkeléssel problémák voltak. Megint:) Nem sikerült 10kor kikelni, csak 11kor:) Negyedkor itt volt Ádám. 3 perc késéssel találkoztunk is. Elindultunk a fénymásolóba. Ott kinyomtattunk 3 oklevelet, meg az egyiknek a leolvasott szövegét. Aztán kiültünk a napra. Én meg…

Megérzés, megértés

2011.03.30. 17:15

Az időbeni fölébredéssel problémák voltak, de csak kint voltam háromnegyedre a boltnál, és be is értünk a suliba. Az órán 3 referáló volt. Az első Maja nagyon ügyes volt. Úgy adta elő, mintha már évek óta ezt csinálná. Tuti valami egyetemi tanár lesz belőle:) A másik…

"Valami ma történt"

2011.03.29. 23:13

Hát csak délben sikerült felkelnem, így lemaradtam 3 órámról, és egy tűzriadóról:) Itthon olvastam a cikkeket miszerint a BTK épületét kiürítették. Persze, csak vaklárma volt, és felmérés, de vicces lehetett:) Erről most a középsulis felmérések jutnak eszembe. Balettcipő,…

Őrületes

2011.03.28. 21:38

Sikerült még fél egy előtt elaludnom, ami nagyon nagy szó nálam:) És felkeltem 9:20kor, ami megint csak jó! Fürdő, öltözés, kaja, indulás. Odaértem időben, még várni is kellett a tanárra. Óra után leültünk Tamással átnézni a latin szavakat. Megérkezett Podma…

Ez a hét nem a kialvásról szólt. Hétfőről keddre nem aludtam, keddről szerdára csak pár órát, szerdáról csütörtökre szintén csak párat, ahogy csütörtökről péntekre is max 3 órát. Talán Szombat volt az, mikor 11 órát aludtam egyhuzamban. És ma se úgy köszöntöttem az…

Fájdalom lett az életem...

2011.03.26. 23:35

Dél körül keltem. Uram ébresztett hamarabb is, de olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam kimászni az ágyból, még délben is alig:) Beszélgettem vele MSN, míg haza nem jött anyum. Utána neki segítettem a konyhában. Csináltunk szilvás gombócot és nudlit. Holnap tócsnit fogunk. Ha…

Tavaszi szél

2011.03.25. 21:53

…és felkeltünk 3:15kor. Aztán úgy voltunk vele alszunk még. Végül negyed 5kor másztunk ki az ágyból. Gyorsan lefürödtünk. Míg ő készülődött én megcsináltam a dizájnos reggeliét, ahogy az lenni szokott az asszonynál;) Kicsit összekaptunk reggel a rózsafüzér miatt.…

Hárman párban

2011.03.24. 20:25

Sikerült felébredni 11kor. Elindult a nap. Nagyon jó volt, ha így visszapörgetem az eseményeket:) Felkeltem, és megtudtam, hogy Gerti megy szoliba. Úgy döntöttem én is elmegyek vele, amúgy is terveztem már, mert rám fér egy kis szín. Én hét percet voltam, ő a dupláját. Bár neki…

Brutális állat a pályán!

2011.03.23. 15:17

7kor ébresztett Ádám, persze én szokásos módon visszaaludtam:)) Felkeltem fél 8kor. Megijedtem, hogy elkések, ezért rögtön kipattantam az ágyból, és elkezdtem készülődni. Annyira gyors voltam az öltözéssel, meg mindennel, hogy még reggelizni is maradt időm, sőt háromnegyed…

Kiszínezem a színesceruzáim

2011.03.22. 21:14

Nah hát ébredési időpont nincs. Fekvési se nagyon, mert rég a holnapba húzódik, ahogy az ébredésem is a tegnapba vész el. Jelen állás szerint (hajnali egy van) 39 és háromnegyed órámat taposom. Éljen, rekorddöntés következik. Meglesz az a 40 óra:) Vagy nekem volt egyszer 42?…

SOKK a mai

2011.03.21. 07:54

Annak ellenére, hogy hajnaltájt feküdtem sikerült felkelnem negyed 10kor:) Az ágyból ugyan, csak 20kor másztam ki, de még mindig jobb, mint ha 35 lenne, ami eddigi kelési időm:) Gyorsan végeztem a fürdőszobai teendőkkel, felöltöztem, és elindultam iskolába. Először megijedtem,…

Szomorú vasárnap

2011.03.20. 20:23

10 körül kelhettünk, de volt, hogy felébredtem korábban pár percre. Általában veszekedést hallva eszméltem fel álmomból. Annyira jó volt végig a karjaiban lenni. Egyfajta óvó, védelmező funkciót tölt be nálam:) Felébredtünk, és megint elkalandoztunk a jövő felé. Szép…

Szombaton is

2011.03.19. 20:03

Hajnalba feküdtünk. Valamit beszélt álmában az Uram, de mivel én is nagyon fáradt voltam, így leírtam a telefonomba, hogy ne felejtsem el. Mire végeztem olyan keményen beleivódott az ágyba, hogy nem tudtam megmozdítani. Ezért elszántam magam, és a lábaihoz vetettem magam. Tök…

Hajnalban ébredtünk. Nehezen mászott ki mellőlem, de nem volt választása iskolába kellett mennie. Gyorsan összekapta magát elbúcsúzott, és elindult. Én visszafeküdtem aludni. Az öccse hazaérkezésére ébredtem fel. Bejött, kicsit beszélgettünk is, majd jött egy haverja. Nem…

Szökésben

2011.03.17. 19:59

Az ébredés csak fél órával tolódott el, de nem gond, mert így is időben voltam:) Gyorsan elkészültem, majd kisétáltam a DM-ig. Megvettem pár dolgot a felírtakból. Volt olyan, amit nem is találtam a boltban, pedig tök alapvető lett volna. Meg volt olyan is, ami egy újságban 600…

Hosszú ünnep után

2011.03.16. 19:57

Sikerült felébredni, de a felkeléssel voltak problémák. Végül fél kettőig durmoltam:) Épp a kaját csináltam mikor felcsörgetett exem. Megérkezett. Olyan óra másfelet ha beszélgettem vele. Nem volt másról szó csak egyetem, család, múlt, ő, Szabi meg én. Nagy nehezen sikerült…

Hosszú ünnep 4

2011.03.15. 22:25

 Ma olyan fél 12kor keltem. Gyors letusoltam, majd ebédeltem. Rövidre sikeredett az otthoni tartózkodásom. Gyorsan elrepült ez a 4 nap. Főleg a ma. Negyed kettőkor apával elindultunk a buszhoz. Negyed háromra ott is voltunk. Jó kört mentünk:) A busz az katasztrófa volt. Már az…

Hosszú ünnep 3

2011.03.14. 16:50

Felébredtem 10 körül. Apa akkor indult a városba. Szólt, hogy megnézi milyen boltok vannak nyitva és majd visszajön értem, ha van valami érdemleges. Dél körül ébresztet anyum, hogy le kell mennem a varrónőhöz a nadrággal. Néztem az időt és felhívtam apát, hogy mi van, erre ő:…

Hosszú ünnep 2

2011.03.13. 20:01

Olyan dél körül keltett anyukám, hogy menjünk fel a városba bevásárolni. Gyorsan elkészültem, majd elindultunk. Vasárnap miatt nem sok bolt volt nyitva, de így is találtam egy két cuccot magamnak. Bár fájt a szívem egy felsőért, ami kicsi volt rám, de belegondolva a nadrágomat…

Hosszú ünnep 1

2011.03.12. 22:08

Sikerült 2 előtt elaludnom:) Olyan fél egykor keltem. Beszéltem unokatesómmal, hogy felvisz e boltba, de nem tette meg. Pedig tegnap külön kérte apum, hogy majd vigyen fel. Nagyon haragszom most rájuk. Mindegy felmentem busszal a belvárosba, majd elsétáltam az Interspártába. Gyorsan…

7végE?!

2011.03.11. 14:43

...pakolás után elindultunk a végre. Ott találkozott Tamás és Szabi. Jajj szegény Tamás "atyám" jól meg volt pakolva. Végre hazament, annyi Szegeden töltött hét után:) Az én buszom viszonylag gyorsan beállt. Szívem betette a táskámat, én meg törtem is előre, elvégre…

Hétvége előtt eggyel:)

2011.03.10. 20:16

A hajnali fekvésnek köszönhetően sikerült kicsit tovább aludnom a megengedettnél. Igazából, hogy kényelmesen elkészüljek fél 11kor akartam kelni, de ebből negyed 12 lett:) Nah nem is baj, gyorsan magamra kaptam a ruhát, elrohantam a boltba, majd haza. Gyors bevágtam a cuccokat a…

IGEN! Ma sikerült felébredni, bár a tervezett negyed 8 helyett fél 8 lett, de elkészültem, ettem is meg minden. 50-re kint voltam a boltnál, be is értem órára. (Jah mondanom sem kell, hogy nem sikerült a korai fekvés. Szintén csak hajnali 2 körül tértem az ágyba.) Tanár késett is.…

Ismét 4 betű

2011.03.08. 23:17

Hát ma is sikerült fenomenálisan elaludnom. Emlékeim szerint olyan kettőkor tértem az ágyba. Talán úgy valahogy. Pedig igen csak tervben volt a fél egyes fekvési idő. No mindegy. 7:30 helyett sikerült 12:20kor kelnem, de úgy, hogy még a 9:30as ébresztőre fel se keltem, vagyis nem…

Új kezdet

2011.03.07. 23:59

Az ébredéssel, megint csak gondok voltak, de ez most annyira nem tud érdekelni, hisz az első dolog, amit megláttam, hogy süt a NAP!! Bár kint fújt a szél, de eltűntek a hajnali hómaradványok, és ez annyira jó!!! Ébredés után elmentem a boltba, ahol minden, amit venni akartam le volt…

süti beállítások módosítása