- Ancsa egyél már valamit. - Hangzott a mondat anyám szájából. Persze rögtön válasz követte: "mindjárt!" Valahogy mégsem. Most úgy érzem semmi sem csúszna le a torkomon. Még a délután majszolt csokoládémat is félreraktam. Csak egy karnyújtásnyira van, mégse akarom elérni. Érezhető, hogy itthon vagyok. Persze nem csak az anyám mondata végett. Hétfőn jöttem, de a negatívság már a 3. napon ledöntött a lábáról.

Érzem, hogy éhes vagyok. Kordult a gyomrom. Hallható, érezhető jelei vannak. Mégis...mégsem vagyok képes ételre nézni. Még csokira sem, pedig olykor-olykor mikor azt hinné az ember már teljesen tele van, azért befér egy két tábla csoki is;) De...most az sem. Még ma nem is ittam, ellenben a tegnapi nap legyűrtem másfél litert. Ma egy cseppet sem. Mégis le kéne tuszkolni valamennyit. Már csak a koncentráció végett is. Megpróbálom...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.